fbpx
Oxygen Műanyag Korcsolyapálya
Szabadtéri műanyag korcsolyapálya nyílt 2022. december 16-án a Czakó utcai Sport- és Szabadidőközpontban az Oxygen Wellness Napheggyel együttműködésben!

Budapest egyik legszebb kilátással rendelkező pályája idén – az energiaválságra való tekintettel – műanyag borítással került kialakításra azzal a céllal, hogy az I. kerületi óvodáknak, iskoláknak és a korcsolyázni vágyóknak idén is lehetőségük legyen egy kis korizásra. A pálya mérete 280 négyzetméter, felületét rendszeres glicerines síkosítással kezelik az üzemeltetők. Elsősorban gyermekeseknek és tanulni vágyóknak ajánljuk a pálya látogatását, illetve azoknak, akiknek fontosabb a jó levegő (Naphegy), a szép kilátás és a családias hangulat, mint az igazi jégen való száguldás. A pályán floorball ütők es labdák, valamint hokikapuk állnak a vendégek rendelkezésére. Hétköznap délelőttönként az I. kerületi óvodáké és iskoláké a terep, délután és hétvégén szeretettel várunk mindenkit közönségjégre!

Korcsolyaoktatás KEZDŐK részére igényelhető előzetes egyeztetést követően az alábbi e-mail címen: oxygenkori@gmail.com

Korcsolyaélezésre is van lehetőség előzetes egyeztetés alapján az alábbi elérhetőségeken: www.korielezes.hu, +36 20 278 75 59

Belépőjegyek, szolgáltatások:
(A megváltott jegyek egész napra érvényesek.) 

Belépőjegy 1. kerületiek számára (18 éves kor alatt): Ingyenes

Belépőjegy 1. kerületiek számára (18 éves kor felett): 750 Ft

Belépőjegy 18 éves kor felett: 1 500 Ft

Gyermek belépőjegy (18 éves kor alatt): 750 Ft

Korcsolya bérlés: 1 500 Ft

Korcsolya élezés 1.: 1 000 Ft (Helyszínen, köszörűgéppel)

Korcsolya élezés 2.: 2 000 Ft (profi géppel, néhány nap átfutási idővel) 

Szülinapi rendezvény: előzetes egyeztetéssel.

Cím: Czakó utcai Sport- és Szabadidőközpont, I. ker. Czakó utca 2-4

 

Nyitvatartás:

Óvodáknak, iskoláknak:
Hétfő-Péntek: 7:30-15:00
Közönségjég:
Hétfő-Péntek (Iskolaidőben): 15:00-21:00
Szombat-Vasárnap: 10:00-21:00

Email: oxygenkori@gmail.com
Telefon: +36 20 278 75 59

hu_HUHungarian