Oxygen, Author at Oxygen Wellness Naphegy

66732671_2425610144184809_5836635473207885824_n.jpg

2019-07-16by Oxygen

Örömmel osztjuk meg a hírt veletek, hogy elnyertük a Családbarát hely címet! 

Évek óta azon dolgozunk, hogy az Oxygen Wellness megfeleljen a családok igényeinek is, ezt pedig végre hivatalosan is elismerték azzal, hogy a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomtól megkaptuk a Családbarát hely címet.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a legkisebbek is igazán jól érezzék magukat nálunk:

 bérletes vendégeinknek ingyenesen igénybe vehető, 50 nm-es játszóházunk már 1 éves kortól fogadja a kicsiket.

 Hétvégén gyereksávot biztosítunk wellness részlegünkön. Télen pedig korcsolyapálya működik az Oxygen Naphegy tetején.

A Naphegy étteremben pedig gyerekmenü várja az apróságokat.

Gyertek el, és élvezzétek családbarát szolgáltatásainkat!


BArt-DeepW-horvath-dori-fb-0716-e1562920219799.png

2019-07-12by Oxygen

Lenne kedvetek egy gyertyafényes bodyART és deepWORK órához?

Július 16-án, kedden este 90 perces különleges edzésben lehet részetek Horváth Dórival!

19:00-tól kezdünk az Oxygen Naphegy tetőteraszán, és egészen 20:30-ig meg sem állunk.

Az órán csak 20 fő vehet részt, ezért ha kedvet kaptál hozzá, mielőbb regisztrálj az info@oxygenwellness.hu email címen.
Az első 10 regisztrálót egy Jo Malone ajándékcsomaggal is meglepjük. 

Ne késlekedjetek, biztosítsátok be a helyetek mielőbb.

Az óra érvényes bérlettel vagy napijeggyel látogatható!

 


wellness-felujitas-karbantartas-fb-e1562927720271.png

2019-07-07by Oxygen

Idén is szebbé tesszük wellness részlegünket!

Idén is azért dolgozunk, hogy minél jobban érezd magad nálunk, és színvonalas környezetben kapcsolódhass ki. Éppen ezért felújítjuk, újraburkoljuk pezsgőfürdőnket, valamint az úszómedencén is karbantartási munkálatokat végzünk.
Emiatt pezsgőfürdőnk 07. 17-től 08.18-ig nem üzemel majd, az úszómedencénk pedig 08.20-tól 08.25-ig nem használható.

Az aqua tréning órák szintén 08.20. és 08.25. között szünetelnek.

Erre az időszakra türelmed kérjük, augusztus végétől minden visszaáll a megszokott kerékvágásba.


GC-0711-krizsa-timi-fb-3-e1562243834534.png

2019-07-04by Oxygen

Újabb rooftop eseményre várunk benneteket jövő héten! Gyertek 2019. 07.11-én csütörtökön egy 55 perces reggeli rooftop tekerésre Krizsa Timivel.

Helyszín: Oxygen Wellness Naphegy tetőterasz

Dátum: 2019. július 11. 8:00-9:00

Kérjük jelentkezz az info@oxygenwellness.hu címen, ha szeretnél az órán részt venni.


IMG_4534_jav.jpg

2019-07-01by Oxygen

Bár a reflexológia az utóbbi években lett egyre elterjedtebb, közel sem újkeletű kezelési forma, már közel 5000 éves múltra tekinthet vissza. Ebben a cikkünkben bemutatjuk nektek, miben is tud segíteni a reflexológia, és bepillantást kaphattok abba is, hogyan zajlik egy ilyen kezelés.

Tulajdonképpen mi is a reflexológia?

A reflexológia egy ujjnyomásos masszázstechnika, amelynek alapfeltevése, hogy talpunk pontjai összeköttetésben állnak belső szerveinkkel.
Ezeknek az úgynevezett reflexterületeknek a serkentésével pedig be tudjuk indítani testünkben a gyógyító folyamatokat.
A szervezetünk folyamatosan arra törekszik, hogy fenntartsa belső egyensúlyát, a reflexológia pedig pontosan ebben segít.
Természetesen a masszázs során fontos szerepet játszik az időfaktor és a páciens fájdalomküszöbének felismerése is, tehát a kezelés mindenképpen szakértő kezeket igényel.

A reflexológia holisztikus módszer

Mit is jelent ez, mitől válik holisztikussá a kezelés?
A reflexológia attól különleges, hogy más masszázsokkal ellentétben, amelyek egy-egy testrészre fókuszálnak, ez szervezetünk egészére hatással van. A szervezet általános állapotának javítására irányul, elődleges célja pedig az energiaszint növelése, valamint a betegségek megelőzése.

Milyen jótékony hatásai vannak a reflexológiának?

A kezelés egyik legnagyszerűbb hatása, hogy a stimulált területeken keresztül támogatja a szervezet öngyógyító, önszabályozó képességét. Amellett, hogy beindítja az öngyógyító folyamatainkat, serkenti a keringést, segíti a méreganyagok kiürülését, valamint oldja a test és lelki feszültséget is. Akkor hatásos lehet, ha hormonális problémákkal küzdünk, hiszen a reflexológia a hormontermelő mirigyek működését is szabályozza. Fontos tudnunk, hogy a reflexológia nem orvosi, hanem természetgyógyászati módszer, nem helyettesíti, hanem kiegészítheti az orvosi kezelést.

Hogyan zajlik egy reflexológiai kezelés?

Egy kezelés általában közel egy órát vesz igénybe. A páciensek általában orvosi diagnózissal a kezükben érkeznek, viszont fontos, hogy a reflexológus megismerje a pácienst, ezért először egy állapotfelmérés zajlik. A megfelelő kérdések megválaszolása után a reflexterületek alapos átmasszírozása következik, amely során a tapasztalt masszőr számára sok információ kiderül a szervrendszerek működéséről. Az egyes pontokon fellelhető lerakódások, göbök, a területek érzékenysége, esetleges fájdalma a szervek nem megfelelő működésére utalhat.

A kezelés utolsó pontja a kezelési terv felállítása, amely során a páciens egy komplett javaslatot kap az életmódját illetően, különös figyelmet fordítva a táplálkozási, folyadékfogyasztási szokásokra és a rendszeres mozgás bevezetésére. A módszer támogatására gyakran használnak illóolajakat és gyógynövényeket is.

A reflexológia tehát egy rendkívül jótékony módszer, ha tapasztalt szakemberre bízzuk a kezelést.

Kipróbálnád a kezelést?
Nálunk jó kezekben leszel, hiszen Novák Adrienn kolléganőnk már 30 éve masszőr, ráadásul természetgyógyász is, így több évtizedes tapasztalata és tudása garantálja, hogy a lehető legjobb kezelést kapod.

Választhatsz 25 vagy 50 perces kezelés közül, további masszázsainkról pedig itt tudsz tájékozódni.


hotiron-deepwork-0702-fb-e1561461143158.png

2019-06-25by Oxygen

KURIÓZUM! Fodor Tünde és Zöld Andi Hot Iron & deepWork rooftop óra a #Vitaminwellmagyarorszag támogatásával!

Időpont: 2019. július 2. kedd 19:00 óra, 90 percben.
Helyszín: Oxygen Wellness Naphegy ROOFTOP terasz

Ha szeretnél részt venni ezen az órán, nem kell regisztrálnod, csak küldj nekünk egy üzenetet, hogy tudjunk neked is kedveskedni a VitaminWell Zero cukormentes termékeivel. Bérlettel vagy napijeggyel vehetsz részt az órán.


superbrands-2019-fb-3-e1559212993290.png

2019-06-20by Oxygen

Nagy örömünkre, az OXYGEN WELLNESS márka 2019-ben is SUPERBRANDS elismerést kapott!

A díjat Kövesdy Gábor márkamenedzser adta át Magda Szilárdnak, az Oxygen Naphegy Kft. cégvezetőjének! A Superbrands program azon márkák előtt tiszteleg, amelyek kiemelkedő sikereket értek el, illetve e kivételes eredmények fenntartását biztosítják. Idén már negyedszer nyertük el az elismerést! Köszönjük a díjat a Szakértő Bizottságnak! Köszönjük vendégeinknek is a bizalmat, hogy bennünket választottak!

#oxygenwellnessnaphegy #superbrands#oxygenwellness #superbrandsmagyarorszag 


DiscoverSE3HDConsole-Courses_mr.jpg

2019-06-19by Oxygen

 A tavalyi óriás-beruházásunk után, amelynek során átalakítottuk a tetőteraszt, 2019-ben újabb hatalmas meglepetéssel készülünk az Oxygen Naphegy vendégei számára!

Megérkeztek az új LifeFitness futópadok, amelyeket a legmodernebb Discover SE3 HD konzolokkal szereltünk fel.

Ez az érintőképernyős konzolok etalonja. Az új konzolokkal és digitális fejlesztésekkel az edzés interaktívvá válik, egyszerre tudsz szórakozni edzés közben, és nyomon követni az edzés-teljesítményedet.

Ha a vendégek az LFconnect vagy a Custom Facility App segítségével bejelentkeznek, több lehetőség közül választhatnak: nyomon követés, korábbi edzések, adatok. A GPS-es edzések egy LFconnect-fiókból is megismételhetők.

A számos funkció között megtalálható a tévénézés és az internetezés lehetősége, a Lifescape interaktív edzések és a fitneszalkalmazásokkal való kompatibilitás is. A vendégek az általuk hozott tartalmakat is használhatják, A konzolok video- és audioanyagok streamelésére is lehetőséget adnak (pl. Netflix, Hulu és Pandora Radio), átformálva ezzel a szórakozásról alkotott elképzeléseket.

A gyönyörű Lifescape-tréningekre alapozva a RunSociallel is bővítettük az alkalmazások listáját. Így a felhasználók együtt edzhetnek a barátaikkal és másokkal a világ bármely pontján, valós időben.

A Discover SE3 konzol arra ösztönzi a felhasználókat, hogy saját fiók regisztrálásával fedezzék fel, milyen lehetőségekkel és előnyökkel jár a bejelentkezés. A felhasználók a konzol közelében Bluetooth® és NFC kapcsolódási lehetőség segítségével könnyedén bejelentkezhetnek.

A kifinomult tervezésnek köszönhetően minden elérhető egy érintéssel. A vonzó megjelenés emlékezetessé teszi az edzéseket és motivációt ad. A kijelző átláthatóságának köszönhetően a felhasználók edzés közben könnyen felfedezhetik a különböző funkciókat. A nyomon követéstől a fejlődésen át a kifinomult, modern, esztétikus megjelenésig, a Discover SE3 konzol pontosan azt nyújtja az embereknek, amit elvárnak az edzéseiktől.


road-effect-system-1.jpg

2019-06-18by Oxygen

Technogym Skill Bike

Az egyetlen beltéri kerékpár valódi sebességváltóval, amely lehetővé teszi, hogy átéld a kültéri kerékpározás izgalmait és kihívásait. Végtelen számú virtuális útvonal vár felfedezésre. Pontos, értékes visszajelzés a teljesítmény és a hatékonyság növelése érdekében. Lélegzetelállító versenyek, amelyeket a barátaiddal közösen élvezhettek, és még sok egyéb.

  • Az első beltéri kerékpár valódi sebességváltóval
  • Multidrive Technológia
  • Road Effect System
  • Teljeskörű beltéri tréner
  • Valós idejű visszajelzés

AZ ELSŐ BELTÉRI KERÉKPÁR VALÓDI SEBESSÉGVÁLTÓVAL

Nézz szembe a legdurvább emelkedőkkel a kerékpárosok legtermészetesebb társának segítségével. A sebességváltás révén a versenyzők érzékelhetik az ellenállás változását, és fenntarthatják a megfelelő teljesítményt és tempót a maximális hatékonyság érdekében. A konzol valós időben jeleníti meg a sebességet és a sebességfokozatokat.

MULTIDRIVE TECHNOLÓGIA

A sebességváltás a Multidrive technológia legfontosabb tényezője, amely lehetővé teszi a versenyzők számára, hogy áttérjenek az erőnléti edzésről az emelkedőkre tekerés szimulálására. Növeld az erőd és állóképességed, illetve maximalizáld a hatékonyságod új, vonzó módon.

VALÓDI TEKERÉSRE TERVEZVE

Élvezd a kültéri kerékpározás érzését a SKILLBIKE dizájnjának köszönhetően, amely reprodukálja a kültéri kerékpárok biomechanikáját. A keretet és a kormányt különböző pózokhoz és testtartásokhoz alkalmazkodva tervezték: országúti, időfutam és mountain bike.

ROAD EFFECT SYSTEM

Amikor a szabadban kerékpározol, a súly és a tekerési stílus számít. A szabadalmaztatott ROAD EFFECT SYSTEM lehetővé teszi, hogy a SKILLBIKE reagáljon ezekre, illetve egyéb tényezőkre is, a legrealisztikusabb és legszemélyesebb érzést nyújtva.

MINDEN INFORMÁCIÓ EGY PILLANTÁSRA

Az integrált 7 hüvelykes csatlakoztatott színes LCD konzol minden olyan adatot mutat, amellyel valós időben nyomon követheted a tekerésed.

 

320-2

TEDD TELJESSÉ A HATÉKONYSÁGOD

A PEDAL PRINTING™ technológiának köszönhetően a SKILLBIKE™ folyamatosan vizuális visszajelzést biztosít a pedál löketének körkörösségéről és szimmetriájáról a különböző sebességfokozatokon a hatékonyság növelése érdekében. Mindegyik pedálfordulatnál a jobb és a bal lábak közötti nyomatékszimmetria valós időben kerül elemzésre és jelentésre.

320-valos-ideju-visszajelzes

VALÓS IDEJŰ VISSZAJELZÉS

Maximalizáld hatékonyságod a valós idejű visszajelzéssel a tempó, teljesítmény, sebesség, távolság, dőlésszög, szívritmus, sebességváltó és sebességváltási arányokról.